 |
|
|
|
|
|||||||||||||||||||||||||
 |
|||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||
|
|
 |
|
|
|
A L T E R N A T Í V K Ö R L E V É L a Hamburgi Magyarok Egyesülete tagjaihoz
Brahms és a magyar zene
(, … avagy a visszhang kérdése.) A legelső AK óta várom -- s ezt többször szóvá is tettem (a Százévesek … c. AK-ban is!) –, mikor lesznek az általam leírtakhoz hozzászólások, kiegészítések, esetleg korrekciók. Mert a főcél mindig a valóság lehető pontos visszaadása. Sajnos, eddig kevés visszhang jutott el hozzám. Ezért örülök az alábbi leveleknek, még ha féléves késéssel jött is az első (a Százévesek lettünk c. AK visszhangjaként. N.B. Az eredetiben a nyomaték kedvéért külön írva: Száz évesek ...), s ráadásul én is félévre rá válaszolok, illetve kommentálom a mondottakat. A levelek szövegébe számokat írtam be, melyek egy-egy téma végét jelzik. Megjegyzéseim mindig az előbbi sorokra (témára) vonatkoznak. (Nota bene: a levelekbe csak ezeket a kövérrel írt számokat toldottam be. Semmi mást nem változtattam rajtuk, csak átmásoltattam őket a programmal a szerző /Szily Ádám/ beleegyezésével. Érkezési dátumuk: 2009. május 29., október 23. és nov. 4.)
Kedves Tibor, Teljesen felesleges a "száz évvel ezelötti gentry-szellemet" ostoroznod! Ez Nálad egy állandóan visszatérö téma. (9) Baráti üdvözlettel, Ádám Kedves Tibor, (Persze a hallgatás is válasz, de becsületesebb lenne a "valótlanságokat" beismerni. Helyreigazító nyilatkozatról, annak nyilvánosságra hozataláról önként lemondok, vagyok annyira realista, hogy ne legyenek illúzióim az Általad szerkesztett AK ellenvéleményt eltürö voltáról.)
Kedves Tibor, Kedves Ádám, íme válaszaim, megjegyzéseim, helyreigazításaim, ahogy szeretnéd, az AK-ban. Objektivitásomról, az igazsághoz való viszonyomról, az „AK ellenvéleményt eltűrő voltáról” hadd ítéljen az olvasó!
Ad 1: Felteszem, a szót többes számban kell értenünk: gondolataid (hiszen többet veszel sorra!)
Ad 2: Én sem neveztem volna klubnak, ha nem így említi (négyszer) Hellenbart Gyula, tehát egy szintén egykori tag. Tisztáznotok tehát Nektek kettőtöknek kell egymás közt a dolgot. Mindenesetre a club szó igen beszédes és árulkodó terminus, sok mindent megmagyaráz.
Ad 3: Itt szócserékre volna szükség, hogy értelme legyen a mondatodnak: talán a kifejezés szóra a viselkedés, vagy az említed szóra a használod helyett. Az úri nonchalance stílusértéke többféle lehet. Pozitív konnotációjú környezetben még megértő jóindulatot is kifejezhet. Itt persze nem erről van szó. Én sem dícsérni jöttem Caesart, hanem temetni elsősorban azt az öncentrikus megelégedettséget, a mindent jobban tudásnak azt az euforikus állapotát, ami akkor az egész nyugati világot jellemezte a „kommunizmus” bukása után (gazdasági következnényeit ma érezzük), s amit tehetetlen értetlenséggel figyeltem, főleg, mert nyomai elkerülhetetlenül a művelődési életbe, s így az akkori E-be is beszivárogtak. E következmény ellen irányul másodszor a fenti kifejezés: Elégedettség a saját felfogásunk, érdektelenség a mások véleménye iránt, közömbösség az igazi értékekkel szemben (egy síkra helyezésük álértékekkel): ilyen, s hasonló dolgokról van szó. Minderről világos szavakkal írok a Százévesek... c. AK-ban, s korábbiakban is, beleértve a kutyák behozatalában kulmináló eseteket (újraolvashatod őket!). Nekem már rég elegem van e témából, únom magam százszor ismételni. Nyilvánvaló, hogy más-más iskolában tanultuk a szellemi értékek megbecsülését, s így én akkor és ott sokszor megdöbbentem. Ezért van a fenti kifejezésben harmadszor egy - nem sértő, de - leértékelő árnyalat. Mert lehet az, hogy a fentieket Ti nem is észleltétek, nemhogy tudatosítottátok volna, de akkor sem voltatok hajlandóak változtatásokra, miután alulírott és mások többször rámutattunk ferdeségekre az E akkori életében. Mindenkinek meg volt engedve minden. Az egyik AK-ban ezt a liberalizmus diktatúrájának neveztem, s ma is így látom. (Mahagony-szerű állapotok voltak: „Vor allem aber achtet scharf, / daß man hier alles dürfen darf.” /Brecht/). Sajnos, nem egy akkor meghonosított magatartáselem nyomai ma is fellelhetők összejöveteleink menetében. De akkor is a Jónás útján vagyunk.
Ugyanakkor nekem soha senkivel személyi konfliktusom nem volt, mindenki udvariasan és barátságosan viselkedett. A szóban forgó hangulat mintegy a levegőben lógott, tónusokban és hanglejtésekben nyilvánult meg. Csak fül kellett a meghallásához, meg egy kis emberismeret. S egy újonnan jöttben az ilyesmi mindig aktívabb, mint a társaság már összeszokott, egymás iránt kevésbé érzékeny tagjaiban. – Nem a magammal, hanem a mindenkori témával szembeni nonchalance zavart tehát, s ez zavar ma is néha. Az a viselkedés, miszerint a témára nézve megtiszteltetés XY jelenléte, s nem fordítva.
Ad 4: Na látod, itt egyetértünk: semennyire sem ismerem, s ezért éppen ennek leírását vártam el - és mivel nem kaptam meg: hiányolom! – Hellenbart Gyula beszámolójából. De hadd kérdezzem meg: talán ez az „ott” uralkodó hangnem volt az oka, hogy külön irodalmi kört alapítottatok tkp. ugyanott (Poppenbüttelben), ahol maga a „szerencsétlen … E” is vegetált, de tőle szeparálódva, mert Nektek nem felelt meg benne micsoda? Nem volt ebben a különválásban, minden dícsérendő célkitűzése mellett egy kis távolságot tartani akarás is, kitől? Egy kis bevonulás egy zártkörű gyülekezetbe, amelynek ugyan formális keretei nem voltak, de annál inkább informális szervezettsége (Mundpropaganda)? Helyesbíts, kérlek, ha tévedek, mindez talán csak túlburjánzó fantáziám terméke, de tovább kérdem: ki és hogyan tudta meg, hogy ott megjelenhet, netán szívesen is látott vendég? Mert ha bárki bármikor oda mehetett, akkor nem volt szükség elvonulásra, akkor minden elvégezhető lehetett volna a még oly rozoga és „alpári csetepatékkal elfoglalt” E-ben is!
Ad 5: Pont ezt kellett volna a beszámolóban is elmagyarázni. S hozzátenni, hogy ez egyike volt a hidegháborús idők görcsbemerevedett reakcióinak. (Távozz tőlem sátán alapon.) Világos, hogy ez a Kádár-rendszer legitimitását nem befolyásolta, a tagok ellenben részesülhettek volna egy- két művészi élményben. De most legalább megértettem, hogy két ilyen ajánlat volt. De áruld el azt is, mi történt a Hoffmann-Béres Zsuzsa által vezetett egyesülettel azután, hogy megtette a végzetes lépést, vagyis engedett anyaországi művészeket szerepelni? Aczél György kitűntette őket, lelkifurdalást kaptak, netán kommunisták lettek?
Ad 6: Itt mindenekelőtt fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy szavaim idézésébe két, engem erősen kompromittáló szót toldottál be (minket befogadó). Gondolom, véletlenül, hiszen bizonyára tudod, hogy ilyen módszerekkel nem fair dolog partnerünket lejáratni próbálni. Nekem viszont figyelmeztetnem kell erre az esetleg szintén szórakozott olvasót. Amint az a kifogásolt Százévesek... c. AK 7. oldalának 6. sorából kiderül, azért elleneztem egy újabb megemlékezés tartását, mert nincs elég mondanivalónk a saját múltunkról (vagyis az E-éről). Azt a keveset, amit összeszedni sikerült, elég volt egyszer meghallgatni minden körítésével együtt, mert belőle a római pápa sem tudott volna valamit varázsolni. De aztán rájöttem, hogy nem is a valami volt a cél, hanem... pusztán a jelenlét (mint ilyen esetekben általában). S ez meg is valósult, amint azt inkriminált AK-m függelékében röviden leírtam (l. a celebek vonulását!). Szerintem, hogy most is rövid legyek, akkor van (lett volna) értelme egy ilyen nyilvános megemlékezésnek, születésnapi (ön)ünneplésnek, ha a száz év alatt valami kézzelfoghatót hozott volna létre a hamburgi magyarság a befogadó városban: felállított volna egy szobrot, elhelyezett volna egy emléktáblát, berendezett volna egy saját székházat, alapított volna egy díjat vagy bármit, amire rá lehessen mutatni, hivatkozni lehessen, ami büszkeséggel tölthessen el, mint más városokban (??). A HME csak túlélte a száz évet, maga is alig tudja, hogyan. Ezért aligha jár több, mint elnéző mosoly, megértő jóindulat. ... Auf Augenhöhe??? Ugyan már.....
Ad 7: Igen, anyagi okokból is elleneztem, mert a) fontosabbnak tartom ma is, hogy gépekkel való ellátottságunkat javítsuk, ha pénzünk van, semmint formális rendezvények finanszírozását, és mert b) az eddigi tapasztalat igenis a veszteségesség képét vetítette előre. Bizonyos vagyok benne, hogy éppen a múlt ismerete és megismétlődése mindenáron való megelőzésének szándéka volt a mozgatórugója erőfeszítéseidnek, melyek végül is oda vezettek, hogy még nyereséges is lett a dolog. Gratulálok, egyszer ez is megtörtén(hetet)t. De ez nem garancia arra, hogy ezután mindig így lesz, ezért fenntartásaimat továbbra is megőrzöm, valamint az a) pontban mondottakat is változatlanul helyesnek tartom.
Ad 8: A rendezvény sikerességében nem kételkedtem, csak értelmében. Formális rendezvények általában sikeresek. Ez a rendezvény pont ilyen lefolyásban száz évvel ezelőtt vagy ezután is pont ilyen sikeres (lett) volna. Közönség és koncepció kongruenciája. Az egyik azt kapja, amit elvár, a másik azt nyújtja, amiről tudja, hogy van rá kereslet (elvárás). Alapvető piacstratégiai tétel a sikeresség érdekében. (Minden eltérés üzemzavarhoz - pl. szellemi gyomorrontáshoz - vezethet. Eredménye: langymeleg, álmosító elégedettség.) De ezt a jellegét a hivatalos oldalnak (vagyis a V-nek) kell(ene, -ett volna stb.) kiemelnie. Én a másik vagyok, az alternatív, ha még emlékszel. S „nem adhatok mást, csak mi lényegem”. (A formaságokért pedig nem repes a szívem, bár tudom, hogy embercsoportoknak időnként szükségük van rájuk. Csak az a kérdés, ilyen pillanat volt-e a tavalyi a HME számára.)
Ad 9: A gentryről igenis rossz a véleményem (szellemi és erkölcsi szempontból egyaránt), hiába ágált itt pár éve egy no name újságírócska a rehabilitálása érdekében (még Adyt is leszólta, s rajta keresztül a 20. sz. egész magyar kritikai realista irodalmát). Akkor írtam először és utoljára erről az emberfajtáról egészen a Százévesek..-ig. És igenis gentrylike eljárásnak tartom azt, ha valaki üres zsebbel reprezentál és ünnepel (főleg a más pénzéből!).
Ad 10. Indulattal nem jutunk előre. Kénytelen vagyok ezért egy elvi kérdésre kitérni. Senkit sem érdekel az, hogy valaki mit tud (ismer), csak az, hogy mit cselekszik. Hiába tudja pl. valaki a jót, ha a rosszat teszi. Éppen itt van a magja az írástudók árulása tétel igazságának (amit az E- ben egyesek partout képtelenek megérteni!). Az emberiség teheti a rosszat, amíg van, aki a jót neki felmutatja. Ezért kell nekem itt az általam felismert igazságok mellett kitartanom. Hogy ne kövessek el árulást sem ellenük, sem magam ellen.
Ad 11: Végül a zenéről. Úgy látom, hogy a Százévesek...-ben erről - világosan és részletezően - mondottakat vagy nem jól értetted, vagy szándékosan ignorálod. Ezért most kénytelen vagyok még egyértelműbben fogalmazni. – Közbevetőleg: A zenéléshez magához nem szóltam hozzá, mert a) nem vagyok zenész, és b) mert ott sem voltam a szünet után. Ti. haza is kellett jutnom valahogy, és nem a szomszédba. Az előadott művet viszont ismerem.
A zenéhez bevezető szöveget ezért nem is hallhattam, nem is tudtam róla leveled olvastáig. Tehát a Brahms zenéjének kettős kötődéséről mondottak teljesen a magam meglátását tükrözik (nem túl eredeti gondolat!), nem az ott elhangzottak ismétlései. És feltételes módot sem használtam a zenéről szóló elég hosszú részben (27 soron át), csak a (legutolsó!) 28. sorban: előadhatók volnának – de ez már nem Brahmsra vonatkozik. Viszont valóban feltételezést fejez ki szóhasználatom: „Brahmsot bizonyára hídnak szánta...” , mert nem láthatok bele senki koponyájába, hogy biztosan megállapítsak valamit, ami benne rejlik. Örülök, hogy feltevésem helyességét Te most megerősíted. Ugyanakkor én e választást expressis verbis nem helytelenítettem, sőt, megértéssel nyugtáztam vélt (fenti) okát. A továbbiakban viszont már esetleges jövőbeni hasonló rendezvényekre vonatkozóan fejtek ki egy javaslatot. Talán Te sem akarnál az utolsó ítélet napjáig mind csak Brahmsot erőltetni (magyar zeneként) a publikumra. S remélem, javasolni csak van joga minden emberfiának. (Gondolataid logikáját viszont néha nem értem, pl. a kapcsolatot Brahms magyarossága és a feltételes mód között!!)
Most jön viszont a dolog nehezebbik része. Mert elérkeztünk a zenéhez. S mert Te azt írod, aligha van jobb híd Brahmsnál. Én erre azt mondom: aligha van rosszabb. Miért??? Mert nem oda vezet, ahova szeretnők, vagyis a magyar nép tiszta és őszinte, eredeti és önálló, csodálatos zenei világába, a „tiszta forráshoz”, hanem egy ennek gyenge leszármazottjaként, másodlagosan kreált és mesterségesen – másod-, harmad- vagy sehányadrendű szerzők által – életbentartott műfaj, stílus megjátszott és mesterkélt, nyelvileg és zeneileg is üres, sőt hazug és giccses levegőjébe. Mondom: oda vezet, afele mutat, az a végállomása, ezért tévútra visz. Semmi köze ehhez az éppen feldolgozó, alkotó szerző (esetünkben: Brahms) egyéni (szakmai) nagyságának, illetve a tárgyalt stílusban szerzett zenéje milyenségének. Nagy alkotók ilyen anyagból is szép zenét írtak. De most sem Brahms, sem más itt említhető szerző saját zenei értéke nem téma. Brahms esetében ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy mivel Hamburgban ő mintegy „házi szerzőnek” számít, vele „érvelni” eleve félsiker. Ez azonban nem kifogásolható taktikai fogás vagy udvariassági gesztus. Áldásunk rá! S egyébként is: szeretjük mi Brahmsot! De térjünk vissza témánkhoz, a valódi magyar népzene, Bartók szavával a parasztzene és a népies műdal viszonyához. Mindenekelőtt újraolvasni ajánlom azt, amit erről a Százévesek.. -ben írtam (l. a jelen AK függelékében újraközölve!), azután gondoljunk arra, hogy az átlagon aluli európai zenebarát is ismeri a magyar cigányzenét, s a német és más zeneszerzők arra alapuló magyaros jellegű tételeit. Brahms esetében lásd főleg: Magyar táncok (pl. a Diktátor c.filmben). Ezért tartom eleve a könnyebb ellenállás vonalának itt Brahmsot prezentálni egy kicsit több figyelmet kérő igazibb magyar zene helyett. Olyan helyett, ami felráz és kiborít, amikor Brahms -- az ongarese stílus több száz éve megszokott volta által – elringat.
A baj tehát az, hogy ez a „híd” (= zenei stílus! nem valamely konkrét mű!), mikor egy hamis, idejétmúlt, álmagyar zenei és társadalmi képet fest rólunk, visszavetít minket egy álromantikus, társadalmilag egyenesen reakciós keretbe. (Ha úgy tetszik: a sírva-vigadó gentry világába! Na ugye, ismét csak... Ejnye-bejnye!) Ma, a 21.sz.-ban ehhez már igazán semmi közünk (kivéve az ewig Gestrigeket). Bármilyen közismert és ma is kedvelt legyen is e zene (l.: „jó ebédhez szól a nóta”), meghamisítja a magyar zene fogalmát, félrevezeti a tájékozatlan közönséget (a magyart is), és - giccsbe torkolló érzelgőssége által - művészileg degradál minket. Örülünk annak, hogy Haydn, Mozart, Liszt, Sarasate, Brahms, Weber stb. e zene magyarossága által népünk hírnevét öregbítették a világban, s ma is azt teszik. (S hálával gondolunk a műfajalkotó magyar cigányzenészekre. A magyar nóta ugyanis ma már hungarikum, ha nem is a legértékesebbje.) De ideje rámutatnunk a valóságra. Arra, hogy mind Brahms, mind a többi fenti szerző a legjobbat csinálta, amit a maga korában tehetett, csak éppen nem tudták, milyen anyagot használnak fel, és ezért nem is róható fel nekik semmi (nem is „ostorozhatók”, hogy egyik árulkodó szavadat használjam /megmutatja ui., miért látod tévesen a dolgot!/), mi azonban ma már tudjuk, s ezért kötelességünk el is mondani. S mi igenis ostorozhatókká válunk, ha ezt elmulasztjuk! Ezt nevezhetjük a tudásból fakadó kötelességnek egyrészt és kockázatnak másrészt. Remélem, egyet értesz mindezzel, s legközelebb a konferanszié is ki fog térni ilyen kérdésekre. Mert e problémát elméletileg is be kell vinnünk - nekünk, magyaroknak kell bevinnünk – a világ zeneszeretőinek a tudatába. (A fentiek ellenére túlzó ez a mondat /pont a szóban forgó Brahms-műről/: „The music thought by Brahms and many contemporaries to be Hungarian, was not really Hungarian at all.” /Brahms. Chamber Music. Brilliant Classics./ /Főleg az at all túlzás./) (Vö. még: U. Michels.Dtv-Atlas Musik. 439. )
Ami pedig magát a hídverést illeti, sajnos e kérdésben mi, kisebbségből jöttek, szakemberek vagyunk. Megtanultuk ui. azt, hogy a hídépítésben mindig csak a kisebbség érdekelt, a többséget a dolog hidegen hagyja. Nincs az másképp itt sem, diaszporában. Olyan hídat kell tehát mutatnunk, amin átmenni megéri, mert egy új világ ígéretét jelenti, olyan helyett, amelyik már ismert, netán megúnt, de mindenképpen régi világba vezet. Mert nemcsak a hídnak kell ott lennie, hanem az akaratnak is, hogy valaki átmenjen rajta. S ez csak akkor születik meg, ha a másik fél valami újat, eredetit, értékeset vél ott túl találni. Ha tehát érdekelt az átmenésben. Érdekeltté kell tehát tenni! Mert az a jó híd, amelyik új utakra csábít, s nem az, amelyiken már nagyapáink is jártak. Ezért (is) ideje az alla ongarese helyett felmutatnunk, sőt megértetnünk, milyen az igazi (az alla nélküli!) ongarese! És főleg ideje, hogy az váljék önazonosságunk, sőt önbecsülésünk alapjává (és a mások általi megbecsültségünkévé is!).
Röviden tehát : Brahms (és társai) jó híd a kezdőknek, Bartókék a haladóknak (mindenkinek!), a még újabbak az ínyenceknek. Legyünk udvariasak vendégeinkkel, és ne kezeljük őket kezdőkként. (Talán a 150. évfordulóig mindenki megérti ezt, ha lesz még egyáltalán valaki.)
Ad 12. Két első leveled érkeztekor külföldön voltam. Közben az E.A. Poe-ról szóló június végi előadásomra készültem, s így nem vettem észre leveled. De nem is vagyok nagy levelező, s jött a nyári kikapcsolódás ideje. Igyekszem ezután időben reagálni.Te vagy az első levélíró, s az első esetek mindig különlegesek. Ezért most elnézést kérek a késedelemért. De Téged idézlek: Jobb későn, mint soha. (Kár, hogy csak ennyi problémát emeltél ki a vitathatók és komolyak közül.)
Baráti üdvözlettel, Tibor
Tisztelettel, H.T.
P.S. A Száz évesek... c. AK végén állnak az alábbi, Szily Á. által részben sérelmezett sorok: „Következett - szünet után - a zene (Brahms 1. zongoranégyese, g-moll, op.25). Mivel szakkritikára e területen nem vállalkozhatuk, csak köszönetet mondunk a szép muzsikáért. És megkockáztatnánk egy gondolatot a jövőre nézve. Brahmsot bizonyára hídnak szánta, aki a műsorba beválogatta. Hamburgi születése az egyik, magyaros motívumai a másik oldalon: íme a kettős kötődés közelítő, összekapcsoló szerepe. Merthát olyan szép az a tüzes magyar ritmus, hogy még a mi földinket, a hideg északról való Brahmsot is elragadta. Elragadta, persze, csak az a kérdés, hogy mi. Ma már jobb lemezborító-szövegek is különbséget tesznek magyar és magyaros között. A fenti mű 4. tétele (Rondo alla zingarese!) egyértelműen az utóbbinak nevezhető. A 17-19. sz. zeneszerzői e megjelöléssel: alla turca, alla ongharese, alla polacca, alla tedesca stb. a saját életükkel és (részben: nép-) zenéjükkel szemben idegent, furcsát, egzótikusat jelölték. Alulírott véleménye szerint a 21. században ideje volna végre kilépni ezeknek az allaknak a bűvöletéből. Ideje megszűnnünk egzótikum lenni Európában. A régebbi zeneszerzőknek, persze, még véletlenül sem igen volt esélyük egy valóban népi magyar dallamot megismerniök. Ezért az igazi magyar népzenéről fogalmuk sem volt. Lisztnek sem. Bartókig, aki 1905-ben kezdte a népzenegyűjtést. Addig a népies műdal, az ún. magyar nóta, közismert nevén a cigányzene jelentette a magyar zenét (Lisztnek is, és ezért volt azonos a zingarese európaszerte a hongaresevel /a zeneéletben!/). E dalok sokszor kisnemes szerzői néha népközelben éltek, s ezért öntudatlanul is hatott rájuk az igazi népi melos. Ezért magyarosak mégis Liszt, Brahms vagy Sarasate idevágó művei. De ideje volna már magunkat nem állandóan e, megengedem: jóindulatú, de mégiscsak távoli, s ráadásul egy álművészet sablonjaiból merítő szerzők szemüvegén keresztül bemutatnunk. Ne magyaros zenét prezentáljunk, hanem magyart. Hála istennek vannak világszerte elismert zeneszerzőink, akik igazi magyar zenét gyűjtöttek és alkottak, s így nem kell egy bármilyen szép, de megmerevedett zenei skanzen exponátaiként pózolnunk a nagyérdemű társközönségnek, hanem egy önálló zenei univerzum öntudatos polgáraiként léphetünk fel. Mint más nagyobb vagy kisebb nemzetek Európában. Ajánlott szerzők pl. Bartók, Kodály, Ligeti, Eötvös, Kurtág, de bizonyára vannak még sokan, akiknek a művei még a mi sok szempont által korlátozott körülményeink között is előadhatóak volnának. Keressük őket!”
Újból tisztelettel búcsúzva, H.T.
|
|
|
|
|
|
|
e-mail címünk: hamburgi-magyarok kukac web pont de
|
||
