|
Kedves Barátaink,
újra indul az egyesületi program, januártól mindenkit szeretettel várunk, aki eddig is járt, és azokat is, akik ezentúl kívánnak bekapcsolódni az egyesületi életbe.
Mindenkitől, aki a „Disznótoros vacsora és őszi magyar bál” műsorunkra szívesen jött volna mégegyszer elnézést kérünk, amért a már ismertetett okokból kifolyólag nem sikerült. Sajnos az azóta nagy hévvel tervezett februári „Farsangi disznótoros hirtelen jött súlyos betegség és egyéb okok miatt szintén elmarad. Pillanatnyilag „biztos” igéretünk van október 29-e, kérjük az időpontot máris előjegyezni.
Még egy igen igéretes április 9-re, szombatra tervezett komolyzenei műsorra hívjuk már most fel a közönség figyelmét: Szvoren Ádám, zongoraművész (MO), Brahms, Webern és Bartók zongoraműveket játszik este 19.00 órai kezdettel a Lichtwarksaal-ban (Neanderstraße 22.)
Általában elmondható, hogy elég sok változás lesz az új programban a gyermek-műsoroktól kezdve az irodalmi és tudományos-ismeretterjesztő előadásokig, de a jól működő és sikeres megszokott programokat tovább folytatjuk.
Fontos tudnivalók az egyesületről:
- Egyesületünk 1907-ben jött létre, első tagjai azok az „amerikás“ kivándorlók voltak, akik valamilyen okból itt ma-radtak, nem tudtak, vagy nem akartak tovább hajózni. Tehát maholnap 100 éves lesz egyesületünk, szeretnénk a tradíciót tovább vinni.
- 2004-ban hetvenöten fizettek tagsági díjat, és ha figyelembe vesszük, hogy sokan az előnyösebb családi tagságot fizetik, (20 euro az egyéni, 30 a családi) érthető, hogy taglétszámunk 110 körül mozgott.
- A tagságnak színvonalas műsorokat, magyar nyelvünknek és kultúránknak hamburgban otthont akarunk biztosítani. A programokat és minden kisebb vagy nagyobb rendezvényt kizárólag az összegyűlt tagdíjakból finanszírozunk. Legyen tehát ez egy felhívás mindazoknak, akiknek még elmaradt, ki nem fizetett tagdíj hátralékuk van.
- Egyidejűleg felhívás annak a mintegy 350 címzettnek is, akiknek postán meg-küldjük évente háromszor a programjainkat, járnak is, de még nem léptek be tagjaink sorába. Lépjetek be egyesületünkbe, szükségünk van rátok!
- Minden rendezvényünkön kapható a vezetőségi tagoknál a „Belépési nyilatko-zat“ és mindig nagy öröm számunkra, ha a tagság gyarapodik
- Itt is felhívjuk a figyelmet egyesületi honlapunkra, címe: http://www.hamburgi-magyarok.de Kérünk minden ötletet, véleményt az info@hamburgi-magyarok.de címre. Erre a címre kérjük az e-mail címeket is elküldeni.
A vezetőség:
Kulin Miklós elnök
Friedrich Annamária alelnök
László Ildikó titkár
Gergely Anna pénztáros
Farkas Judit online szerkesztőség
Gorzó István online szerkesztőség
Pártos Endre szórakoztató műsorok
Rendezvényeink januártól márciusig:
Mielőtt rátérnénk a részletes program ismertetésére, újra felhívjuk a figyelmet néhány általánosságra. Minden összejövetelünk batyus alpon működik. Gondolom, mindenki szívesen felkínálja barátainak kedvenc borát, estleg néhány jó falatot. És ha ez kölcsönös, akkor erősiti az összetartozás érzését.
Néha vannak olyan rendezvényink is, amelyeken a költségekhez belépéskor külön is hozzá kell járulni. Ezekben az esetekben különbséget fogunk tenni tagok és nem-tagok között.
Az összejöveteleink továbbra is az AlsterCity-ben zajlanak, este 20.00 órai kezdettel, teremnyitás 19.30-kor, ami ettől eltér, azt külön is hirdetjük.
Az AlsterCity címe: Hamburg-Barmbek, Weidestr. 122 b, ill. Osterbekstr. 90 b
2005 január
15. szombat
Játszóház, gyermekklub, kicsinyek találkozója (0-10 éves korig) az AlsterCityben
- minden hónap első és harmadik szombatján 15.00-től 17.00 óráig. Mint minden műsorunk, ez is batyus. Kitınő szórakozás és alkalom a kicsiknek (ének, mese, közös játék, tanulás, születésnap, stb.) a magyar gyermekkultúrával való ismerkedésre. Ezenkívül gyermek-bolhapiac is van. Szervezi Burchard Márta (04152/72519).
21. péntek
- „Kerekasztalbeszélgetés érdekes témákról” című sorozatunk folytatásaként Róna-Tas András, (nyelvész, muzeológus, a MTA tagja, sz. 1931. dec 30-án, Bp.) előadását vetítjük: Nép és nyelv - a magyarság kialakulása.
- Az előadás bemutatja azokat a forrásokat, melyek alapján a tudományos kutatás a magyar nép és a magyar nyelv eredetét, honfoglalás előtti történetét vizsgálja. Olyan kérdésekre kaphatunk választ például, hogy mi a nép és a nyelv történeti viszonya, vagy hogy mi volt a magyarok neve saját maguk számára és a többi nép között. És végül, de nem utolsósorban kiderül az is, hogy az Európai Unióban közlekedő magyar autók H betűje tulajdonképpen középkori francia papok találmánya.
22. szombat
- este, 18.00 órától, Gorzó Réka diplomás gyógytornász „gyógytornaórája”.
- Mottó: Mens sana in corpore sano, azaz ép testben ép lélek
- § rövid anatómiai ismertető a gerincoszlop felépítéséről és működéséről
- § gyakorlatok a hátizomzat erősítésére
- Fontos, hogy a gyógytornaórákra kényelmes, a mozgást nem akadályozó ruhában, tornacipővel jelenjünk meg, és ha lehet Isomatte-t (matracot) is vigyünk.
- Figyelem: ezzel egy öt alkalomból álló sorozat indul.
23. vasárnap
- Református istentisztelet kivételesen a hónap negyedik vasárnapján 17.00 órától a Landungsbrücken közelében, a Dietmar-Koel-Str. 6 sz. alatti finn tengerésztemplomban. Csákváry Dániel református lelkész.
28. péntek
- Magyar filmklub Pártos Endre (86 85 36) rendezésében. Ezúttal Beremenyi Géza
- „Eldorádó“ cimű filmje (1988), ismét Eperjes Károllyal a főszerpben.
29. szombat
- este, 18.00 órától, Gorzó Réka diplomás gyógytornász „gyógytornaórája”.
- Mottó: Mens sana in corpore sano, azaz ép testben ép lélek
- § az előző heti gyakorlatok ismétlése, megbeszélése
- § gyakorlatok a hátizomzat erősítésére
- Fontos, hogy a gyógytornaórákra kényelmes, a mozgást nem akadályozó ruhában, tornacipővel jelenjünk meg, és ha lehet Isomatte-t (matracot) is vigyünk.
2005 február
04. péntek
Irodalmi kör: Horváth Tibor folytatja „Kedves költőim” című sorozatát, ezúttal
„Kamarazene”. James Joyce (1882 - 1941) majdnem „Összes költeményei”.
05. szombat
Játszóház, gyermekklub, kicsinyek találkozója (0-10 éves korig) az AlsterCityben
- minden hónap első és harmadik szombatján 15.00-től 17.00 óráig. Mint minden műsorunk, ez is batyus. Kitınő szórakozás és alkalom a kicsiknek (ének, mese, közös játék, tanulás, születésnap, stb.) a magyar gyermekkultúrával való ismerkedésre. Ezenkívül gyermek-bolhapiac is van. Szervezi Burchard Márta (04152/72519).
05. szombat
- Zenés-táncos klubest, mindenkinek, minden hónap első szombatján. Az eddigi „fiatalok találkozója” új címmel, hogy azok az örök fiatalok is, akik szintén szívesen táncolnak, szórakoznak, érezzék, hogy a meghívás nekik is szól, de a diákok és au-pair-lányok ezentúl is tudják, hogy ez az ő bulijuk. Szervezők: Friedrich Annamária, László Ildikó, Gorzó István, Pártos Endre (868 536), Farkas Judit (2275 6671) és Kulin Miklós.
06. vasárnap
- Katolikus szentmise minden hónap első vasárnapján 16.00 órakor a poppenbütteli St. Bernhard plébániatemplomban; Langenstücken 40. Lelkész: Rasztovácz Pál (250 77 83)
11. péntek
- Magyar filmklub Pártos Endre rendezésében. Ezúttal Keleti Márton „Hattyúdal“ cimű filmje (1963), Páger Antal, Sztankay István és Bodrogi Gyula a főbb szerepekben.
12. szombat
- este, 18.00 órától, Gorzó Réka diplomás gyógytornász „gyógytornaórája”.
- Mottó: Mens sana in corpore sano, azaz ép testben ép lélek
- § rövid anatómiai ismertető a csípő felépítéséről és működéséről
- § gyakorlatok a csípőt működtető izomzat erősítésére
- Fontos, hogy a gyógytornaórákra kényelmes, a mozgást nem akadályozó ruhában, tornacipővel jelenjünk meg, és ha lehet Isomatte-t (matracot) is vigyünk.
18. péntek
- „Kerekasztalbeszélgetés érdekes témákról” című sorozatunk folytatásaként
- Andrásfalvy Bertalan, (etnográfus, a néprajztudomány doktora, a MTA tagja, sz. 1931-ben Sopronban) előadását vetítjük: Tárgyi kultúra és hagyomány.
- Az önálló tudományként egyetemi tanszékkel rendelkező diszciplínák közül a legvitatottabb, pedig az idegen népek sajátságainak feljegyzése az ókorra nyúlik vissza. A néprajz a 19-20. század fordulóján jelent meg a magyar egyetemeken. E tudományág létjogosultságát gyakran megkérdőjelezik, avíttnak vagy éppen nacionalistának tartják. Az előadás ezekre a vádakra is válaszol, miközben felvázolja a néprajztudomány történetét, és bemutatja, hogy a múlt szokásainak ismerete választ adhat a jelen kérdéseire.
19. szombat
Játszóház, gyermekklub, kicsinyek találkozója (0-10 éves korig) az AlsterCityben
- minden hónap első és harmadik szombatján 15.00-től 17.00 óráig. Mint minden műsorunk, ez is batyus. Kitınő szórakozás és alkalom a kicsiknek (ének, mese, közös játék, tanulás, születésnap, stb.) a magyar gyermekkultúrával való ismerkedésre. Ezenkívül gyermek-bolhapiac is van. Szervezi Burchard Márta (04152/72519).
20. vasárnap
- Református istentisztelet minden hónap harmadik vasárnapján 17.00 órától a Landungsbrücken közelében, a Dietmar-Koel-Str. 6 sz. alatti finn tengerésztemplomban. Csákváry Dániel református lelkész.
25. péntek
- Horváth Tibor: Ú J S O R O Z A T:
Albert Einstein (1879-1955) születése 125. és a relativitás-elmélet keletkezésének 100. évfordulójára emlékezve, a nagy tudós emléke előtti tiszteletadasként
1. Mottó: „Hosszú út az éjszakába[n]” (O´Neill után)
- 2. Mottó: „The proper study of menhaind is man.” (Al. Pope)
-
- Cím: Természet és társadalom között: emberi fejlődésünk főbb csomóponjai, avagy a biológiai lassú átalakulása társadalmivá. Gondolatok az ember és a világ alapkérdéseiről a velük foglalkozó főbb tudományágak újabb eredményei alapján.
-
- Az első három előadás címe és témája:
-
- 1.előadás: A szintér, ahol a cselekmény zajlik (vagyis a világegyetem fizikai és asztrofizikai [csillagászati] problémái). Egyben általános bevezetés két részben, két
- egymás utáni héten, február 25-én és március 4-én.
- 2.előadás: Az élet létrejötte és fejlődése a Földön (vagyis a vegyi és biológiai oldal).
- 3.előadás: Az ember története (vagyis biológiai embertan [antropológia] és a filogenezis folyamata).
- Az első előadáshoz előzetes tájékozódásra ajánlott könyvészet:
- 1. Hawking, Stephen W. Az idő rövid története. (A brief history of time)
- 2. Barrow, John D. A világegyetem eredete. (The origin of the univers)
- 3. Weinberg, Steven Az első három perc. (The first three minuts)
- 4. Davies, Paul. Az utolsó három perc. (The last three minuts)
- 5. Greene, Brian. Az elegáns univerzum. (The elegant univers)
Közkivánatra rendezhetünk egy külön estet is a relativitás-elméletről és Einsteinról. Ennek idejét a két részből álló első előadás közönsége állapithatná meg - érdeklődés esetén- a következő hét valamelyik napjára.
26. szombat
- este, 18.00 órától, Gorzó Réka diplomás gyógytornász „gyógytornaórája”.
- Mottó: Mens sana in corpore sano, azaz ép testben ép lélek
- § az előző heti gyakorlatok ismétlése, megbeszélése
- § gyakorlatok a csípőt működtető izomzat erősítésére
- Fontos, hogy a gyógytornaórákra kényelmes, a mozgást nem akadályozó ruhában, tornacipővel jelenjünk meg, és ha lehet Isomatte-t (matracot) is vigyünk.
- 2005 március
04. péntek
- Horváth Tibor: Ú J S O R O Z A T:
- 1. Mottó: „Hosszú út az éjszakába[n]” (O´Neill után)
- 2. Mottó: „The proper study of menhaind is man.” (Al. Pope)
-
- Cím: Természet és társadalom között: emberi fejlődésünk főbb csomóponjai, avagy a biológiai lassú átalakulása társadalmivá. Gondolatok az ember és a világ alapkérdéseiről a velük foglalkozó főbb tudományágak újabb eredményei alapján.
-
- Az első három előadás címe és témája:
-
- 1.előadás: A szintér, ahol a cselekmény zajlik (vagyis a világegyetem fizikai és asztrofizikai [csillagászati] problémái). Egyben általános bevezetés két részben, két
- egymás utáni héten, február 25-én és március 4-én.
- 2.előadás: Az élet létrejötte és fejlődése a Földön (vagyis a vegyi és biológiai oldal).
- 3.előadás: Az ember története (vagyis biológiai embertan [antropológia] és a filogenezis folyamata).
- Az első előadáshoz előzetes tájékozódásra ajánlott könyvészet:
- 1. Hawking, Stephen W. Az idő rövid története. (A brief history of time)
- 2. Barrow, John D. A világegyetem eredete. (The origin of the univers)
- 3. Weinberg, Steven Az első három perc. (The first three minuts)
- 4. Davies, Paul. Az utolsó három perc. (The last three minuts)
- 5. Greene, Brian. Az elegáns univerzum. (The elegant univers)
05. szombat
Játszóház, gyermekklub, kicsinyek találkozója (0-10 éves korig) az AlsterCityben
- minden hónap első szombatján 15.00-től 17.00 óráig. Mint minden műsorunk, ez is batyus. Kitınő szórakozás és alkalom a kicsiknek (ének, mese, közös játék, tanulás, születésnap, stb.) a magyar gyermekkultúrával való ismerkedésre. Ezenkívül gyermek-bolhapiac is van. Szervezi Burchard Márta (04152/72519).
05. szombat
- este, 18.00 órától, Gorzó Réka diplomás gyógytornász „gyógytornaórája”.
- Mottó: Mens sana in corpore sano, azaz ép testben ép lélek
- § az előző hetek gyakorlatainak összefoglalója,
- § egy 20 perces otthoni gyakorlat közös kidolgozása,
- § az eddigi tapasztalatok valamint a további tervek megbeszélése.
- Fontos, hogy a gyógytornaórákra kényelmes, a mozgást nem akadályozó ruhában, tornacipővel jelenjünk meg, és ha lehet Isomatte-t (matracot) is vigyünk.
05. szombat
- Zenés-táncos klubest, mindenkinek, minden hónap első szombatján. Az eddigi „fiatalok találkozója” új címmel, hogy azok az örök fiatalok is, akik szintén szívesen táncolnak, szórakoznak, érezzék, hogy a meghívás nekik is szól, de a diákok és au-pair-lányok ezentúl is tudják, hogy ez az ő bulijuk. Szervezők: Friedrich Annamária, László Ildikó, Gorzó István, Pártos Endre (868 536), Farkas Judit (2275 6671) és Kulin Miklós.
06. vasárnap
- Katolikus szentmise minden hónap első vasárnapján 16.00 órakor a poppenbütteli St. Bernhard plébániatemplomban; Langenstücken 40. Lelkész: Rasztovácz Pál (250 77 83)
15. kedd
- Március 15. Megemlékezés
- 18. péntek „Kerekasztalbeszélgetés érdekes témákról” című sorozatunk folytatásaként
- Pléh Csaba, (nyelvész, pszichológus, a MTA levelező tagja) előadását vetítjük: Nyelvében gondolkodik-e az ember?
- Az emberi gondolkodás az ember természetének meghatározó eleme. Szavakban, kijelentésekben, képekben-képzetekben gondolkozunk. A gondolkodás tartalmaiban, meghatározóiban és működésmódjában érinti a biológiát, a társadalomtudományokat, az eszmék történetét, a logikát, a nyelvtudományt és a filozófiát egyaránt.